Szemléletmód

Egyszer Prágába utaztunk a kedvesemmel, abból a célból, hogy jól lefutom a félmaratont és a rákövetkező pár napban megnézzük a várost.

Még indulás előtt a Keletiben útitársakat kaptunk, konkrétan egy – mint utólag kiderült argentin – családot: betoppantak, elhelyezték poggyászaikat a megfelelő tárolókra leültek és elkezdek vidáman diskurálni, úgy jó latinosan. Ahogy kell.

Telt az idő, aztán két óra múlva valahogy csak összebratyiztunk és belekezdtünk a diskurzusba, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal 4 órán keresztül zajlott.

Ami miatt beégtek az emlékeimbe az az volt, hogy még a beszélgetésünk elején anyuka bedobja a következő kérdést:

– Boldogok vagytok?

Ezen teljesen lefagytunk, tök ismeretlenként egy ilyet bekérdez, de legyen, válaszoltunk.

– Hát persze! Itt vagyunk egymásnak; azt csináljuk, amit szeretünk; nem kell nélkülöznünk; vannak terveink, vágyaink és olyan lehetőségeink, amilyenek a szüleinknek sem. – Összefoglalva ez volt a válaszunk. – De miért kérdezed? – Dobtuk is vissza kérdést.

– Hát mert abban a 4 napban, amikor Budapesten voltunk, azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb ember nem túl boldog: rosszkedvű vagy panaszkodik. Mindenhez negatívan állnak hozzá.

A választól én megint lefagytam, köpni-nyelni nem tudtam.

Itt van ez az – egyébként jól menő cipő vállalkozással rendelkező – európai körúton lévő argentin család, tele vidámsággal és pozitívummal, akik nem értik, hogy mitől depressziósak a magyarok.

Biztonság kedvéért visszakérdeztem, hogy máshol voltak-e hasonló tapasztalataik, de egyértelmű nem volt a válaszuk.

Na, ez volt az a pont, amikor éreztem, hogy ebből bejegyzés lesz. Miért?

Hibás a szemléletmód?

Három argentin négy nap budapesti tartózkodást követően felállítja a diagnózist: a magyar búval baszott és panaszkodik.

Azért fogott meg ez a visszajelzés az argentin anyukától, mert egyértelműen meg tudta fogalmazni, azt ami nekem is többnyire a benyomásom.

Ez ma a magyar mentalitás: problémázunk, panaszkodunk, rosszkedvűek vagyunk, és ezekhez kifogásokat gyártunk. Ez az én véleményem, amivel nyugodtan lehet vitatkozni vagy akár egyetérteni.

Azt hiszem, hogy sokunknak (akár magamat is beleértve) sokszor hibás a szemléletmódja, a hozzáállása a dolgokhoz: mindenből csak a rossz, de tenni ellene azt már nem. Hogy ez, honnan jött sajnos nem tudom, de nagy szerencsém, hogy IT projektmenedzserként nem is az én tisztám erre megoldást adni.

Ami mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni az a közbeszéd, ami ezt a hibás szemléletmódot tökéletesen visszatükrözi.

Hallgasd csak meg egy nap az embereket, ahogy beszélnek:

  • nem volt rá időm,
  • az a baj,
  • azt hittem,
  • nem rajtam múlt,
  • nem tudok semmit tenni ellene,
  • nem vagyok rá képes,
  • kéne,
  • jó lenne.

Ezek azok a mondások, amikkel engem egyszerűen ki lehet kergetni a világból.

Mert kérdem én:

  • Miért nem volt rá időd? Ja, hogy még arra sem szánsz időt, hogy átgondold a napodat / a hetedet, feladataid ütemezd.
  • Látom a problémval már tisztában vagy. Mi lehet a megoldás? Elgondolkodtál már rajta?
  • Azt hitted mi? Miért nem győződtél meg róla? Ott a Google keress rá vagy hívd fel a másikat és kérdezd meg. Ilyen egyszerű.
  • Kin múlt? Ha rajtad, akkor miért nem tettél meg mindent? Ha pedig nem rajtad múlt, akkor miért nem engeded el a történetet?
  • Biztos, hogy nem tudsz tenni semmit? Egyáltalán átgondoltad a lehetséges lépéseket?
  • Dehogynem vagy képes rá. Esetleg inkább lusta vagy cselekedni, mert az úgy kényelmesebb.
  • Ha kéne, akkor miért nem intézed el?
  • Ha jó lenne, akkor miért nem teszel azért, hogy megtörténjen?

A fenti kifogások szerintem a hibás, rögzült szemléletmód verbális manifesztációi (nem is rossz egy informatikustól, mi?), amik csak hozzá tesznek a problémához.

Viszont azt is gondolom, hogy minden negatívumhoz lehet tenni egy előremutató pozitívumot, ha úgy tetszik megoldást, ami előrelendít, ami változást hoz. Aztán lehet, hogy túl naiv vagyok.

Hát ez bizony magától nem fog menni!

Sokszor sokan érzik vagy adják el úgy magukat, hogy a körülmények áldozatai lettek: rá vártam, ő nem csinálta meg. Ez szar, az szar, a rendszer szar, a minden szar.

Ne érts félre én is szoktam így hőbörögni, de legalább szeretek ezekről filozofálni. Szeretném, ha változás lenne a fejemben.

Sőt voltam már olyan szituban is, hogy úgy összecsaptak a fejem felett hullámok, hogy levegő után kapkodás lett a vége, nem volt jó, hidd el.

És az volt az a pont, amikor megfogalmazódott bennem, hogy nehogy már a körülmények döntsék el, hogy miképpen alakul az életem.

Mi lenne, ha megpróbálnék alakítani az életemen? Mi lenne, ha nem nekem kéne állandóan reagálnom a körülöttem lévő dolgokra, hanem befolyással lennék arra, hogy mi történik körülöttem?Meg lehet csinálni, csak tenni kell érte.

Tökéletesen egyet értek azzal, hogy a sült galamb nem fog senki szájába sem landolni csak úgy. Meg kell dolgozni érte. Wolf Gábor már megírta a témában azt, amit meg lehetett. Érdemes elolvasni.

A lényeg, hogy ha nem teszel érte semmit, akkor biztosan nem is fogsz előrelépni.

Ehhez bizony nyitottság és egy újfajta szemléletmód kell.

Légy jelen, légy tudatában a tudatodnak!

Valahol persze azoknak is igazuk lehet, akik a körülményekre kenik a dolgokat. De erre meg az a válaszom, hogy ha nem tudsz tenni semmit, akkor engedd el. Ha pedig tudsz tenni, akkor menj előre, legyél proaktív. Tegyél érte!

Irányítsd te a körülményeket, ne pedig azok Téged.

Hiába a rohanó világ, az 1024-féle kommunikációs eszköz, amik arra hivatottak, hogy egyszerűbbé tegyék az életünket. Ha eszetlenül használjuk őket és hagyjuk, hogy irányítsák a figyelmünket, akkor cseszhetjük…

Itt van mindenki kedvence az okostelefon, sokszor példálóztam már vele.

Imádom én is használni, a munkaeszközöm. Még bevállalom azt is, hogy valamilyen szinten függője is vagyok. Szeretem nyomogatni, amikor szükségem van rá. Többnyire ezt tudom is tartani.

Azt már viszont mérhetetlen tahóságnak tartom, ha valaki a telefonját / emailjét basztatja, miközben hozzá beszélek, vagy egy közös megbeszélésen ülünk. Nincs jelen, ott és akkor. Nem tudja, hogy mi történik éppen. De akkor minek ültünk le egyáltalán? Ennyire fontos a téma?

Arra akarok kilyukadni, hogy a technológiát nem vagyunk képesek tudatosan használni, nem is tanították meg és ez is hozzátesz ahhoz, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás. Információfüggők lettünk, helló! Szinte már a telefonunk dönti el, hogy mire figyelünk.

És ez az, amire azt mondom, hogy ez egy olyan körülmény, ami teljesen megváltoztatott mindent.

  • Nem tudunk hosszabb ideig koncentrálni: sokan már nem is képesek rá, de a környezet se hagyja igazán.
  • Elvárás lett a rögtön, mindent, egyszerre.
  • Felületesek lettünk: nincs lehetőség elmélyült, valódi értékkel rendelkező munkát végezni.
  • Minden apró figyelmeztetésre ugrunk, mintha az életünk függne rajta. Régen egyébként tényleg így volt, csak azóta eltelt pár ezer év.
  • A gyors jutalomért bármire hajlandóak vagyunk. Nulla akaraterőnk van.
  • A nap végén meg ott állunk, hogy alig haladtunk.
  • A hét végén ott állunk, hogy mekkora szar volt az egész és egyébként is minden szar.

Ha már csak a technológia használatában tudatosabbak lennénk, az már fél siker lenne.

Épp ezért nagyon fontos, hogy tudatában legyél azzal, hogy mi történik a fejedben és környezetben. Légy sokkal-sokkal tudatosabb: tudd, hogy ki, vagy mi irányítja a figyelmed! Különben a figyelem gazdaságtanában találod magad.

Emelem a tétet: A változáshoz nyitottság, újfajta szemléletmód és tudatosság kell.

Fejlődési szemlélet, growth mindsetErőfeszítést kell tenni!

Ha változást akarsz, ha nem akarod, hogy a körülmények irányítsanak, akkor el kell fogadnod, hogy ahogy eddig volt az a múlt és kész.

A következőkben nyíltan állsz majd a dolgokhoz. Másképp fogsz gondolkodni.

Például hajlandó vagy erőfeszítést tenni azért, hogy megtanulj valami olyat, ami előrevisz. Mondjuk angolul.

  • Nincs rá időd? Ugyan, hagyjál már… Mondd már meg nekem, hogy ki az, aki kirángatja a kezedből a naptárad, ahová beírnád: angolul tanulni? Ja. Hogy senki. Akkor ülj le és írd bele: angolul tanulni. Minden szombat reggel 9-10-ig vagy amikor ráérsz. Írd bele!
  • Ja, hogy fel se írod? Van egy csomó dolog, ami foglalkoztat, ami fontos neked és nem írod fel őket? Miért? Tán lusta vagy? Elfogyott a tinta? Lemerült az akkumulátor?
  • Nincs rá pénzed? Te most viccelsz velem: ott az internet tele ingyen nyelvleckékkel, lassan már a nyelvvizsgát is ingyen letöltheted.

Folytathatnám ezt a sort, de nem az a célom, hogy megsértselek, inkább az, hogy felkavarjam vizet és rájöjj, hogy a lehetőségek ott vannak az orrod előtt. Csak hát igen, erőfeszítést kell tenni azért, hogy kiaknázd őket. Ebben kell egy szemléletmód váltás.

Tehát végső soron azt gondolom, hogy

a változáshoz és a fejlődéshez nyitottság, újfajta szemléletmód, tudatosság és erőfeszítés kell. Ezt kell szem előtt tartani, ezekben kell fejlődni!

Tovább is van? Nézzed még!

Ha egy kicsit jobban érdekelnek a fentiekben felvetett témák, akkor a következő videókat javaslom megtekintésre.

Egy remek magyar nyelvű összefoglaló videó Carol Dweck Szemléletváltás című könyvéről. Akár a könyvet is érdemes elolvasni.

Ez pedig egy angol nyelvű összefoglaló szintén erről könyvről.

És a hiteles teljes körű tájékoztatás érdekében itt egy harmadik összefoglaló is. Nehogy részre hajlással vádolhass!

Látom, kíváncsi vagy! A jutalmad egy Carol Dweck előadás a fejlődési szemléletről!

Említettem ugye, hogy nem használjuk tudatosan az eszközeinket. Hát erről is emlékezzünk meg részletesebben egy kicsit.

Íme rgy rövid szösszenet Douglas Rushkoff-tól a Jelensokk  című könyv szerzőjétől arról, hogy hogyan is használjuk „félre” a technológiát.

Ez már tényleg az utolsó.

Ebben a videóban finoman  a smedio.com  alapítója finoman felvilágosítást nyújt arról, hogy hogyan is működik ma a figyelem alapú gazdaság.

Hozzászólások

hozzászólások

Személyes produktivitás, , , , , ,