Információs túlterhelés Multitasking

Multitasking: az információs túlterhelés hátulütője

Az elmúlt másfél hétben nem hagyott nyugodni az információs túlterhelés kapcsán írt bejegyzésem, így hát tovább rendezgettem jegyzeteim, hogy egy kicsit részletesebben tudjam ismertetni, hogy hányféle jelenség kíséri valójában az információs túlterhelést.

Azért is tartom fontosnak az előzőeket kiegészíteni, mert a konkrét tünetek folyamatosan jelen vannak (nálam biztosan) és ezek tudatosításával talán könnyebben csökkenthető az információs túlterhelés okozta a hibák száma és a stressz.

Úgy gondolom a felsorolást érdemes rögtön a leghétköznapibb dologgal a multitasking fedőnevű aljassággal kezdeni, így rögtön bele is lehet csapni a lecsóba, ha már eldöntötted, hogy ellenállsz a napi információs rohamnak.

Multitasking

A multitasking (leánykori nevén:  egyszerre több utasítás időszeletekben történő végrehajtása) a számítógépek esetében igen hasznos találmány, nem úgy emberek esetében. Miről is van szó?

Napunk nagy részében – nyilván, ha nem vagyunk remeték – jellemzően olyan környezetben vagyunk, ahol egyszerre több dolgot csinálunk: séta közben nyomogatjuk a telefont, emailt olvasunk sörözés közben, olvasásunk telefonálás közben, vagy megbeszélés közben a Facebookon szörfölünk.

A multitasking különösen nagy mentális ráfordítást igényel a szellemi munkát végzőknél, de azoknál is, akiknek munkájukból fakadóan egyszerre több mindenre kell figyelni.
Téves lenne azonban azt hinni, hogy hatékonyabbak leszünk akkor, ha egyszerre több mindent csinálunk, ugyanis nem másról van szó, mint arról, hogy az egyik feladatról a másikra ugrálunk. Ennek az ugrálásnak, kapkodásnak, komoly kognitív költsége van, lévén képtelenek vagyunk mindegyikre figyelni.

Mint egy kezdő zsonglőr: a szerencsétlen ide-oda rohangál, hogy elkapja a levegőbe dobott tányérokat, s a végén az összeset elejti és összetöri. E párhuzam mentém sejthető, hogy fordul elő az, hogy miközben azt hisszük, hogy mennyi mindent csináltunk (már a fél világot is megváltottuk), semmit nem értünk el. Hatékonyságunk nem növekszik, inkább egyre csak hanyatlik.

De mi is történik ilyenkor az agyban?

Gondolj az agyadra, mint egy lámpákkal tele lévő táblára: amikor a figyelmed felkelti (ha úgy tetszik, eltereli) valami, akkor az agyad egy részén felvillan egy lámpa. Ha egyszerre sok minden köti le a figyelmedet, akkor egyszerre több lámpa gyullad meg. Játssz el a gondolattal: Minden lámpáról le kell olvasni egy szöveget, amíg ég a lámpa, de a szöveg különböző méretű és különböző betűtípussal van a lámpákra írva.

Már nekem fáj, ahogy leírom.

Ennek kezelésére az agy egy “kontrollert” alkalmaz és a figyelmet a legfontosabb területre (legjobban villogó vagy épp legnagyobb lámpára) irányítja, miközben folyamatosan pásztázza a többi területet hátha van valami fontosabb. Sejthető, hogy ilyen szintű agyi aktivitás mellett nagyon nehéz figyelmedet egy feladatra összpontosítani. Ennek persze egyenes folyománya, hogy a multitasking lelkes gyakorlója semmiben sem tud elmélyedni, valójában csak felszínes, figyelmet vagy megértést nem igénylő dolgokkal tud foglalkozni.

Hol itt a probléma?

Alapvetően ott, hogy agyunk nem erre lett kitalálva, sőt igazából arra, hogy egyszerre csak egy dologra összpontosítson. A feladatok közti váltás – különösen komplex feladatok közötti – feleslegesen terheli le az agyadat.

Amikor ugyanis váltásra kerül a sor, akkor az agy gyakorlatilag kiiktatja a régi feladat szabályrendszerét, kontextusát és szellemi környezetét, azért hogy létrehozhassa az új feladathoz kapcsolódóakat – ez feleslegesen időt és természetesen energiát éget.

Apróbb feladatok elvégzésénél talán hasznos lehet a multitasking, de komplex feladatoknál mindenképpen kerülendő.

Hozzászólások

hozzászólások